fő tartalom

A tervek szerint haladnak a pályázati projektek kivitelezési munkálatai

Hírkép: A tervek szerint haladnak a pályázati projektek kivitelezési munkálatai

Jelen pillanatban is számos projekt kivitelezése zajlik városunkban. Összeállításunk két építkezés/felújítás helyszínéről tudósít. Az utolsó simításokat végzik a Kandó Kálmán téri közlekedésbiztonsági fejlesztés kivitelezésében, hamarosan felkerül az üvegtető az Intercisa Múzeum belső udvarára és már szemmel látható a Zengő-Bongó Bölcsőde végleges formája is. Hamarosan régi formájában és pompájában tündököl majd az intézmény.

Épül is, bővül is

Az 1,1 milliárd forintos EU forrásból megvalósuló felújítás várhatóan tél elején fejeződik be, de lassan már láthatók a végleges kontúrok. 
A napjainkban irodaként használt pavilonokból kiköltöztek az ott dolgozók és megkezdődött a csoportszobákká való átalakítás, ezzel pedig a korábbi funkciójukat nyerik vissza a terek. Ez teszi lehetővé, hogy bővüljenek a bölcsődei férőhelyek is. A korábbihoz képest 48-cal több gyermeket tudnak majd felvenni az intézménybe. 
Jelenleg zajlik a nyílászárók cseréje is, amely nem csak esztétikai szempontból fontos, hanem az energiahatékonyság miatt is, hiszen a korábbi, 60 éves épület szigetelése nagyon megérett a cserére.

A tervek szerint haladnak a pályázati projektek kivitelezési munkálatai

A bontásnak vége, kezdődik az építkezés

Gőzerővel zajlik a Mondbach kúria felújítása is. A kivitelező cég nyár elején kezdte meg a bontási munkálatokat, július végére végeztek, már az építkezés zajlik. Az 1,1 milliárdos felújítás során egy széles körű szolgáltatásokat nyújtó látogatóközpont születik majd, melyben helyet kap Rosti Pál életét és korát, valamint a pentelei hagyományokat bemutató interaktív kiállítás is. Parkolók épülnek és kialakul egy modern rendezvényhelyszín. 
A kúria épületében elkészült a gépészeti alapszerelés, és az új aljzatbeton kialakítása. Helyükre kerültek a földszint feletti födémet megtámasztó acélgerendák, és megkezdték a borított gerendás fa födém kialakítását. Folyamatban van az orvosi rendelő felőli oldalfal újjáépítése. A jövő héten várható az épület koszorúinak betonozása, azt követően pedig megkezdhető a tetőszerkezet újjáépítése.

Az új nyílászárók szerkezeti kialakítását a műemléki restaurátor szakértő véleménye alapján pontosították, a tervek örökségvédelmi hatóság általi jóváhagyását követően megkezdődhet a gyártásuk.
A kávézó épületen már elkészült az új tetőszerkezet, valamint a felső szintekre vezető új lépcső alapozása.  A malom és az istálló épületek homlokzatát teljes egészében megtisztították, és megkezdték a vakolt felületek kialakítását.
Az áramhálózatra kapcsolási igényünket a szolgáltató befogadta, a létesítmény a megnövekedett elektromos igények kiszolgálására rövidesen megkezdi az új kábelek kiépítését a transzformátor állomás és az ingatlan közötti szakaszon.

A tervek szerint haladnak a pályázati projektek kivitelezési munkálatai

  • Létrehozva: 2023. augusztus 1.