fő tartalom

A Római városrész szociális célú városrehabilitációja KDOP-3.1.1/D2-12-k1-2012-0004

Hírkép

Elindulhat a Római városrész fejlesztése! Az önkormányzat tavaly októberben nyújtotta be a pályázatot, és április másodikáig részletesen  ki kellett dolgozni a projektjavaslatot, kérdőíven felmérte a területen lakók véleményét.  A tegnapi napon, azaz 2013. június 20-án csütörtökön Cserna Gábor polgármester, valamint Molnár Tamás a KDRFÜ ügyvezető igazgatója aláírtáka a TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉST!

 

 

 

A Római városrész szociális célú városrehabilitációja
KDOP-3.1.1/D2-12-k1-2012-0004

Az önkormányzat vezetői három fejlesztési területet jelöltek meg az Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) részeként, a Római körutat, a Kertváros és a Dózsa II. városrészt. Közülük a Római felelt meg azoknak a kritériumoknak, amelyek alapján 1,19 milliárd forint kormányzati támogatást kapott a város az úgynevezett szociális célú városrehabilitációs projektre tavaly ősszel.  Nagy előny, hogy a városnak nem kell önrészt hozzátennie, mert a támogatás száz százalékos.

Az önkormányzat tavaly októberben nyújtotta be a pályázatot, és április másodikáig részletesen  ki kellett dolgozni a projektjavaslatot, kérdőíven felmérte a területen lakók véleményét.  Az önkormányzat konzorciumi partnereként a DV N Zrt. mint előkészítő és lebonyolító, a rendőrkapitányság és a Dózsa Lakásszövetkezet vesz részt a projektben. A rendelkezésre álló 1,19 milliárdból 400 millió forintot közterületekre, parkokra, játszóterekre, gyalogos sétányra, utcabútorokra költenek majd. A Pajtás óvoda külső, belső felújítására, a kertje modernizálására 112,5 millió forintot terveztek.

A Római az egyik legsűrűbben lakott városrész, és a pályázat lehetővé teszi a házak energiatakarékos szigetelését is.

A Váci utcában, a Rómain és a Domanovszky téren 756 lakásnak a tulajdonosa örülhet a tömbfelújításnak. Az úgynevezett kövérházakat választottuk, ahol legtöbben laknak, és amelyeknek akkora a burkolandó felülete, aminek a szigetelését soha nem tudnák megfizetni. Továbbá kritérium volt, hogy a fejlesztési területnek egybefüggőnek kell lennie, tehát nem lehetett több pontjáról bevonni házakat, tereket, így jutott a választás a Váci utcai tengelyre, vagyis a városrész közepére, a Fáy utcáig terjedően. Ami pedig az utakat,  közműveket illeti, az utak felújítására, csapadékvíz elvezetésre is jut forrás, a szolgáltatókat pedig értesítettük, hogy a hálózati felújításokat most végezzék el, mert az újonnan burkolt felületeket öt évig nem szabad majd felbontani.

Előzmények

Kiemelt tervezési felhívás megjelenése: 2012. 08. 10

Konzorcium:

konzorciumvezető: Önkormányzat

tagok: DV N Zrt., Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, Dózsa lakásszövetkezet

Projektötlet benyújtása: 2012. 10. 10

Projekt-előkészítés: mindössze 2 hónap!

Kormány általi nevesítés: 2012. 12. 21

Projektfejlesztési szakasz: 2013. 01. 14 – 2013. 03. 25

Projektjavaslat benyújtása: 2013. 04. 02.

Projekt adatok

Projekt címe: A Római városrész szociális célú városrehabilitációja

Költsége: 1 195 301 000 Ft

Támogatási intenzitás: 100%

Megvalósítás tervezett időszaka: 2013.08.01-2015.06.30

 

Projekt célja

Átfogó cél:

A lakosság életfeltételeinek javítása a helyi közösség erősítése és képzettségi szintjének növelése, valamint a közszolgáltatások fejlesztése által.

Specifikus célok:

  1. A városi élettér minőségének javítása, közösségi használatú terek fejlesztése
  2. A közszféra által nyújtott szolgáltatások fejlesztése
  3. Lakosság életfeltételeinek javítása, fenntarthatóság biztosítása energiahatékonysági fejlesztések által
  4. Közösségi akciók megvalósítása, helyi identitástudat erősítése, helyi foglalkoztatás javítása

Tevékenységek

  1. Projekt előkészítése

(Tervezés, szükségletfelmérés, célcsoport elemzés, tanulmánykészítés, közbeszerzés, energetikai felmérések.)

Projektmenedzsment

(A kiemelt szociális városrehabilitációs projekt szakszerű lebonyolítása és megvalósításának koordinálása, szolgáltató iroda működtetése. Soft Programalap kezelése, lebonyolítása.)

Megvalósítást segítő szolgáltatások

(Műszaki ellenőrzés, könyvvizsgálat, tervezői művezetés, nyilvánosság, jogi szolgáltatás.)

  1. Építés, felújítás – városi funkció

(A városrész közterületeinek megújítása, újjáépítése, sétány kialakítása, elsősorban a gyalogosok által használt területek tekintetében: tömbbelső, a Váci Mihály utca által kijelölt tengely mentén. A fejlesztés a terek új burkolattal történő ellátását, minőségi utcabútorok kihelyezését és a zöldfelületek rekonstrukcióját, a Fáy András utcai tömbben játszótér és aszfaltozott pálya felújítását, közműfejlesztést és a közvilágítás korszerűsítését foglalja magában.)

Építés, felújítás – közszféra funkció

(Pajtás Óvoda külső-belső felújítása, csapadékvíz elleni és hőszigetelése. Balesetveszélyes, csúszós burkolatok cseréje (mindkét szinten), festés és mázolás, világításkorszerűsítés a szükséges helyiségekben. Továbbá megújul a kb. 4000 m2-es udvar és bővül és megújul játszótere is.)

  1. Építés, felújítás – közösségi funkció 

(Az Önkormányzat tulajdonában lévő, az akcióterület egyik társasházának földszintjén lévő, jelenleg üresen álló, használaton kívüli volt APEH iroda teljes külső-belső felújítása és átalakítása, beleértve az energiahatékonysági felújítást és akadálymentesítést is. Cél: nonprofit szolgáltató iroda kialakítása.)

Építés, felújítás - lakófunkció

(Lakóépületek megújítása lakótelepi AT esetén az alábbi ingatlanok tekintetében:

  • Váci M. u. 1-6. és 7-12. szám alatti 10 emeletes társasházak, összesen 480 lakás,
  • Római krt. 9/a,b, és 9/c,d szám alatti 10 emeletes társasházak, összesen 156 lakás,
  • Domanovszky tér 1-3. szám alatti 10 emeletes társasház, összesen 120 lakás,

Mindösszesen 756 db lakást magában foglaló társasház energiahatékonysági korszerűsítése valósul meg a projekt keretében, ezen belül a teljes külső homlokzat utólagos hőszigetelése és vakolása, festése.)

  1. Eszközbeszerzés

(5 kamerás térfigyelő rendszer kialakítása.)

Kötelező SOFT elemek      

(Civil szervezetek rendezvényei, képzések, lakosság bevonása a projektbe, Rendőrség programja, foglalkoztatás, családsegítés, stb.)

 

Elvárt eredmények

Megtartott munkahelyek száma

444 fő

Új munkahelyek száma

2 fő

Vállalkozások számának növekedése

1 db

Új funkció (nonprofit szolg.iroda)

1 db

Új, munkavégzésre használt alapterület

215 m2

Energiamegtakarítás

2,45 TJ

Helyi foglalkoztatási kezdeményezésekbe bevont hátrányos helyzetű emberek száma

10 fő

Helyi társadalmi akciókban résztvevők száma

3120 fő

Megújított zöldfelületek nagysága

10 000 m2

Lakossági elégedettség

75%

 

Most zajló folyamatok

  • Helyi partnerség kialakítása, társadalmasítás (civil és lakossági fórum, intézményi egyeztetések)
  • Tervezés, energetikai felmérés, műszaki dokumentációk és részletes költségvetések elkészítése
  • Közbeszerzések, beszerzések lebonyolítása

  • Frissítve: 2013. június 26.
  • Létrehozva: 2013. június 21.