fő tartalom

Lezárult a DaHar projekt első szakasza

„Megfelelőek az alapok a kikötőfejlesztések megvalósításához”

Az első - hároméves - szakasz végére ért a DaHar projekt, a nemzetközileg is jelentős kikötővel rendelkező kis- és közepes méretű Duna menti városok közös kikötőfejlesztési stratégiájának kidolgozására alakult együttműködés. A projektben résztvevő partnerek célul tűzték ki a vízi teherszállítás fellendítését és ezáltal az adott térségek gazdasági növekedésének elősegítését, valamint a fenntartható szállítás ösztönzését.

Az Európai Unió valamint az egyes tagállamok  számára is kulcskérdés, hogy a vízi utakban - és ezek közül is a nagy jelenősséggel bíró Duna hajózható szakaszain - rejlő lehetőségek hogyan használhatóak ki és vonhatóak be a teherszállításba, és ez miként képes hozzájárulni az egyes régiók és iparágak permanens és fenntartható növekedéséhez. A DaHar projekt eredményei előremutatóak és összehangoltak, megfelelő alapot nyújtanak a kikötőfejlesztések megvalósításához.” – mondta Medgyesy Balázs az EU Duna Régió Stratégiáért és az EU makroregionális stratégiaárért felelős kormánybiztosa a projekt jelen szakaszának zárása kapcsán.

A DaHar projektet Dunaújváros, mint projektvezető, 2011 áprilisában indította el az EU stratégiai területfejlesztési célú közvetlen programja, a SEE Program (Dél-kelet Európai Program) keretében 8 ország (Ausztria, Belgium, Bulgária, Magyarország, Románia, Szlovákia, Horvátország és Szerbia) 23 partnerével. A projekt a dunai kis- és közepes méretű kikötők és városok együttműködésében a hosszú távú kikötő-logisztikai fejlesztéseinek összehangolását és közös fejlesztési stratégia kidolgozását tűzte ki célul. A Duna évszázadokig jelentős szerepet töltött be a vízi teherszállítmányozásban, ám jelenleg Délkelet-Európa legtöbb kis és közepes kikötővárosa - a hiányos infrastruktúra; a kikötők más, meglévő közlekedési hálózattól való elszigeteltségük és az elégtelen hajózási feltételek miatt -, nem tud megfelelni a nemzetközi vízi szállítás követelményeinek.

Gazdasági szempontok mellett a környezetvédelem is fontos része a projektnek: a belvízi szállítás ösztönzése illeszkedik az EU környezetvédelmi célkitűzéseihez, azon belül is a fenntartható szállításhoz, amely része az EU fenntartható fejlődési stratégiájának.

Az elmúlt évek vizsgálatainak, tanulmányainak és megbeszéléseinek eredményeként megszületett a DaHar Stratégiai Terv, amely kilenc város - Dunaújváros (Magyarország), Ennshafen (Ausztria), Galati és Giurgiu (Románia), Újvidék (Szerbia), Vukovar (Horvátország), Silistra és Lom (Bulgária) valamint Bratislava (Szlovákia) – kikötőinek feltárt hiányosságaira tesz konkrét megoldási javaslatokat az összehangolt célok és a fenntartható fejlődés szempontjából.

A DaHar-küldöttség 2013 decemberében, Brüsszelben átadott egy részletes javaslatot az uniós vezetőknek a kitűzött célok eléréséhez szükséges intézkedésekről. A legfontosabb teendők közé tartozik a Duna teljes hosszára érvényes, uniós szinten egységes szabályozása és a RIS (River Information Services) országhatároktól független, zavartalan információáramlásának biztosítása. Komoly befektetést igényel, de elengedhetetlen, a hajózható szakaszon a  legalább 2,5 méteres garantált merülési mélység biztosítása és vasúti kapcsolat  létesítése a  kikötők és legalább egy transzeurópai közlekedési folyosó között.

A DaHar projekt sikere megalapozta a folytatást: a „DaHar  II” feladata, hogy a lehető legtöbb kikötő fejlesztés megvalósuljon, ám ehhez jelentős forrásokra van szükség. A rendelkezésre álló keretek nagymértékben befolyásolják, hogy a fejlesztési alternatívák közül melyik megoldást választják majd a városok. Dunaújváros például a meglévő kikötő modernizációja helyett szívesen belevágna egy új, minden igényt kielégítő kikötő megépítésébe is. A fejlesztések ösztönzően hatnak a gazdasági növekedésre és ennek következtében a térségben új munkahelyek is létesülhetnek.

Dunaújváros Megyei Jogú Város
2400 Dunaújváros, Városháza tér 1-2.
Tel: +36-25-412-211, Tel/fax: +36-25-285-940
web: dahar.eu - dunaujvaros.hu
E-mail: dahar@pmh.dunanet.hu
A DaHar projekt a South East Europe Programban az Európai Unió, és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósul meg.

Jointly for our common future
EU Regional Policy

Csatolmány
Közlemény
  • Frissítve: 2014. május 22.
  • Létrehozva: 2014. február 21.