„Könyvfalók” eredményhirdetése
A József Attila Könyvtár Gyermekkönytára csütörtökön délután eredményhirdetésre várja azokat, akik részt vettek a korábban meghirdetett olvasópályázaton.
A József Attila Könyvtár Gyermekkönytára csütörtökön délután eredményhirdetésre várja azokat, akik részt vettek a korábban meghirdetett olvasópályázaton.
A Polgármesteri Hivatal átvilágításáról készült jelentés javaslatait, összegzéseit felhasználva a közgyűlés jóváhagyta a hivatal átszervezéséről szóló tervezetet. Ennek megfelelően március elsejétől változik a szervezeti struktúra, a jelenlegi 15 szervezeti egység helyett csak 12 lesz.
A legjobbak akarunk lenni a kommunikációs képzésben – ezért nem is lehet véletlen, hogy névadónknak Déri Jánost választottuk – ezek Bognár László főigazgató szavai voltak a csütörtöki névadó ünnepségen.
A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal korábbi határozatában kötelezte a városban épülő gázmotoros erőművek építtetőit az építkezések leállítására és a határozat kézhezvételétől számított 30. napig tartó szüneteltetésére. Az I. fokú építésügyi hatóság január 12-13-án tartott ellenőrzése során az építkezések tényét megállapította, ezért végrehajtási bírságokat szabott ki.
Időpontfoglalás, vagy ügyintézés kezdeményezése az Interneten keresztül – Dunaújvárosban is. A www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon kialakított virtuális ügyfélszolgálat fogadja a világhálón bejelentkezett ügyfeleket.
Időpontfoglalás, vagy ügyintézés kezdeményezése az Interneten keresztül – Dunaújvárosban is. A www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon kialakított virtuális ügyfélszolgálat fogadja a világhálón bejelentkezett ügyfeleket.
A Dunaújvárosi Főiskola Kommunikációs Intézetének névadó ünnepségét rendezik csütörtökön. A Kommunikációs Intézetet és a Médiacentrumot az egykori neves újságíróról, Déri Jánosról nevezik el.
Két fontos kérdésben is véleményt mondott a keddi KIÉT ülése, azaz a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa. Munkáltatói és munkavállalói oldal elfogadta a Polgármesteri Hivatal szervezeti átalakításáról és a 2005. évi költségvetés koncepciójáról szóló előterjesztéseket.
A Szociális Iroda a 2004. év közcélú foglalkoztatás tapasztalatairól, foglalkoztatási adatokról készített írásos beszámolót. E szerint 2004-ben 76 fő közcélú foglalkoztatására került sor, 20,5 millió forint támogatási összeget felhasználva.
A JÓTEVŐ Dunaújváros Tehetséges Fiataljainak Támogatásáért Alapítvány pályázati felhívást jelentetett meg. Várják a kiemelkedően tehetséges és egyben hátrányos helyzetű fiatalok jelentkezését, pályázatát.