fő tartalom

Város

Kovacsikné Vájer Mária

Óvónőként kezdte nevelői pályáját, majd 1986-ban elvégezte a Jászberényi Tanítóképző Főiskolát, és némi kitérővel már 1988 óta a Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Általános Iskolai Egységének tanítója.

Volt tanító néni, napközis nevelő, tanulószoba-vezető, de leginkább gyermek- és ifjúságvédelmi felelősként találta meg a helyét. Ebben a pozícióban is fejezte be munkáját 2011 decemberében.

Tartalom csoport: 

Zloch Istvánné

1977-től középiskolai tanár. Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a József Attila Tudományegyetemen 1977-ben szerezte. 2000 óta dolgozik a Széchenyi István Gimnáziumban.

Folyamatosan képezi magát, és több szakmai szervezetben is tevékenykedik, úgy mint a Szíriusz csillagász szakkör, vagy a Magyar Asztronautikai Társaság.

Több évtizedes példamutató oktató-nevelő munkája okán a tantestület és a diákság által tisztelt és kedvelt tanáregyéniség. Kitartó munkája, megértő és együttérző attitűdje, csendes konfliktusmegoldó hozzáállása miatt bárki számíthat rá.

Tartalom csoport: 

Csomós Tibor Istvánné

A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium magyar-orosz-német szakos tanára.

Pedagógus pályáját a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-orosz szakos tanári diplomájával 1976-ban kezdte, a kisbéri Táncsics Mihály Gimnáziumban, majd egy tatbányai általános iskolában, később a Dunaújvárosi Főiskola lektoraként tanított. Mindig nagy érdeklődéssel foglakozott a német nyelvvel, majd 1989-ben felsőfokú nyelvvizsgát tett, majd 1993-ban német szakos középiskolai tanári diplomát szerzett.

Tartalom csoport: 

Horváth András

A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanára, illetve kollégiumi nevelője. Tanulmányait a Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Karának műszaki szakoktató szakán fejezte be 1987-ben.

Két gyermeke nevelése mellett szerzett diplomát. Elhivatottsága a pedagógus szakma iránt példaértékű mind a kollégái, mind a tanulói és szüleik szemében. A tanári pálya mellett már fiatalon – szülői hatás mellett – letette a voksát, és céltudatosan készült a jövőre.

Tartalom csoport: 

Oldalak